Archivum Archive Архива
Едукација
Oktatás
Дом Уметности
A Művészetek Háza
Галерија Добо Тихамер
Dobó Tihamér Képtár
Биоскоп
Mozi
Дом културе Хоргош
Művelődési Ház Horgos

December 14. (szerda), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében

„Valahol a Szajna partján ennyi jószándékból, ennyi színből és érzésből építmények emelkednének, könyvek íródnának.
(részlet Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényéből)
KOSZTOLÁNYI CSODÁI – A SZÜLŐFÖLD ÜZENETE
kiállítás és előadás a költő halálának 80. évfordulóján.

A kiállítás Kosztolányi Dezső gyerekkoráról szól, arról az időről, ami nincs benne egyetlen tankönyvben sem, viszont megtalálható az író minden művében. Milyen volt gyereknek lenni Szabadkán? Milyen volt a család, amely majd bekerül a Pacsirta és az Aranysárkány cselekményébe? Erről szól a Kosztolányi csodái című kiállítás.
A kiállítás mellett Hicsik Dóra, a Szabadkai Városi Könyvtár munkatársa, Kosztolányi-kutató tart előadást a legújabb kutatási eredményekről, a költő életrajzának és munkásságának szabadkai vonatkozásairól.
A Cnesa ezzel a rendezvénnyel emlékezik meg Kosztolányi Dezső (1885−1936) halálának évfordulójáról.

A belépés díjtalan.

14. decembar (sreda), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji OKU „Cnesa”

ČUDA KOSTOLANJIA – poruka domovine
Izložba i predavanje povodom 80. godišnjice smrti pesnika

Tema izložbe je detinjstvo Kostolanjia, vreme koje nije ni u jednom udžbeniku, ali možete naći u svim radovima pisca. Kako je bilo biti dete u Subotici? Kakva je bila porodica koja je ušla u događanja romana „Ševa” i „Zlatni Zmaj”? Ovo su teme izložbe „Čuda Kostolanjia”.
Pored izložbe Dora Hičik, uposlenika Gradske biblioteke u Subotici, istraživač Kostolanjia predstaviće najnovije rezultate istraživanja, biografiju pesnika.
OKU „Cnesa” sa ovim događajem obeležava i seća se na smrt Dežea Kostolanjia (1885-1936).

Ulaz je besplatan.

December 7. (szerda), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Rákóczi Szövetség szervezésében

VAJDASÁG A 2011-ES NÉPSZÁMLÁLÁS TÜKRÉBEN
Kiss Igor szociológus-doktorandusz előadása

Napjaink egyik legtöbbet föltett kérdése, hogy itt, a déli végeken mennyien maradtunk. Találgatások folynak arról, van-e még egyáltalán esélyünk, van-e realitása a kisebbségi sorsunk jó irányba történő megváltozásának, milyenek a kilátásai a vajdasági magyar jövőnek. Vajon a magyarországi nemzetpolitika tapasztalható paradigmaváltása okán lehet-e bizakodnunk, hogy évszázados küzdelmeinknek egyszer beérik a gyümölcse? Ezekre keresi a választ a fiatal óbecsei kisebbségpolitikai szakértő.

A belépés díjtalan.

7. decembar (sreda), 18.00 časova
Galerija “Dobo Tihamer”

u organizaciji „Saveza Rakoci“

VOJVODINA U SVETLU POPISA STANOVNIŠTVA IZ 2011. GODINE
Predavanje sociologa-doktorandusa Igora Kiša-a

Jedan od najvažnijih postavljenih pitanja danas je sledeće: ovde, u Vojvodini koliko nas je ostalo? Vode se pogađanja o tome da li postoji i najmanja šansa, i da li je realno da se promeni sudbina manjina u pravom smeru, koji su izgledi vojvođanskih Mađara u budućnosti. Da li zbog nacionalne politike Mađarske koja doživljava promenu paradigme možemo se nadati da će da sazri rod vekovne borbe? Na ova pitanja traži odgovore mladi stručnjak manjinske politike iz Bečeja.

Ulaz je besplatan.

December 1. (csütörtök), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében

A TÉR TOLMÁCSA
Aleksandar Oklobdžija önálló tárlata

A kanizsai festő Belgrádban, az Akadémia Festészeti Karának Iparművészeti szakán Vladimir Todorović osztályában diplomált.
Elvont vizuális retorika mutatkozik meg alkotásaiban, amelyeket integrált elemekkel, a szürrealizmus, az egyéni kifejezésmód és a klasszikus festészeti technikák (olaj és akril) jellemeznek. Ugyanakkor művészetében nagy teret szentel a rajznak, mint olyan egyedülálló művészeti formának, amelyben kifejezi a harmónia keresésének izgalmát azon az úton, ami önmagában, mint az élet: mindig változékony és dinamikus.

A belépés díjtalan.

1. decembar (četvrtak), 18.00 časova
Galerija”Dobo Tihamer”

U organizaciji OKU „Cnesa”

TUMAČ PROSTORA
Samostalna izložba Aleksandra Oklobdžije

Diplomirao na katedri zidnog slikarstva na Fakultetu primenjenih umetnosti u Beogradu u klasi Vladimira Todorovića.
Njegove slike prikazuju apstraktnu vizuelnu retoriku utkanu sa elementima nadrealizma izražene u klasičnim likovnim tehnikama ulja i akrila. Istovremeno posvećen crtežu kao jedinstvenoj umetničkoj formi u kom je izraženo traganje za harmonijom i uzbuđenjem na način kao što je i sam život uvek promenjiv i dinamičan.

Ulaz je besplatan.

November 4. (péntek), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cnesa OMI szervezésében

A PALICSI-TÓ VÍZGYŰJTÓ TERÜLETÉNEK EZER ÉVE
Dr. Hovány Lajos vízépítő mérnök vetítéssel kísért előadása

Az előadás apropója a szabadkai Történelmi Levéltár és Pokret STUB kiadásában szerb nyelven megjelent könyv ismertetése.
A Palicsi-tó vízgyűjtő területére vonatkozó korabeli adatok a XVII. század végéről maradtak fenn, a későbbi munkákban említett legkorábbi adatok pedig a XV. és XVI. század fordulójáról valók.
A Palicsi-tó vízgyűjtő területének hidrológiai és hidraulikai kritériumok szerinti homogén időszakának jellemzője, hogy a vízgyűjtő területre azonos körülmények között juthat a víz, illetve innen azonos körülmények között folyhat el. Az elvégzett rendezési munkálatok áttekintésével sikerült megállapítani a homogén időszakokat elválasztó kapitális vízépítési beavatkozásokat. A Palicsi-tó környékének terepszinti, talajtani és vízrajzi jellemzői, illetve a talajvizek szintjének változásai alapján azonosították a tó vízgyűjtő területének a határát.
További érdekes kérdések és tények a helyszínen hallhatók majd dr. Hovány Lajos vízépítő mérnök, a szabadkai Építőmérnöki Kar Vízépítő és Környezetgazdálkodási Katedrája docensének előadásában.

A belépés díjtalan.

4. novembar (petak), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji OKU „Cnesa”

HILJADU GODINA SLIVA PALIĆKOG JEZERA
predavanje sa projekcijom diplomiranog građevisnkog inžinjera Lajoša Hovanja

Sve koji žele da saznaju više o Subotici i Paliću, o prošlosti i hidrološkim prilikama nekada i danas, i to od 1470. godine pa sve do izgradnje novog gradskog prečistača otpadnih voda, doktor Lajoš Hovanj, diplomirani građevinski inženjer, docent Građevinskog fakulteta u Subotici i ekspert za oblast komunalne hidrotehnike, obradovao je novom knjigom pod nazivom „Sliv jezera Palić“. Ona je, u stvari, Hovanjeva doktorska teza, i bavi se, analitički i inženjerski, hidrološkim stanjem u Subotici kroz osam homogenih vremenskih perioda. Zainteresovani mogu da nađu pored ostalog podatke o Roginoj bari, koja nije bila bara nego jezero, udolini na teritoriji grada, Velikom ritu, Jasibari, potocima Fizfaš i Šemljek, Šandorskom potoku i Šandorskom jezeru, Petreševoj česmi i još mnogo toga drugog.
Originalni podaci u vezi voda na slivu Palićkog jezera potiču sa kraja XVII veka, a najraniji podaci, koje su sačuvali navodi kasnijih radova, iz XV/XVI veka. Površinske vode sliva su se menjale tokom analiziranog perioda vremena.
Autor je u knjizi obuhvatio rezultate svojih istraživanja, kako na kartama i u arhivima tako i na terenu, kojima se bavi od sredine 80-ih godina prošlog veka.

Ulaz je besplatan.

Október 20. (csütörtök)
a magyarkanizsai önkormányzat szervezésében

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG NAPJA
rendezvénysorozat

Magyarkanizsa október 20-án ünnepli a község napját, a török hódoltság alóli felszabadulás valószínűsíthető évfordulóját. Az ünnepre a magyarkanizsai önkormányzat a következő programmal készül:
12.30 óra − Városháza, díszterem
MAGYARKANIZSA KÖZSÉG NYILVÁNOS ELISMERÉSEINEK ÁTADÁSA
Az ünnepség keretében idén is átadásra kerülnek a község nyilvános elismerései.
A község napján Pro Urbe Érdeméremben Lékó Lajos nyugalmazott magyarkanizsai közgazdász részesül. Köszönő oklevelet Losoncz Rezső nyugalmazott magyarkanizsai testnevelő tanár, Rózsa Rózsa nyugalmazott magyarkanizsai mestercukrász, az oromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont és a magyarkanizsai Szent Száva Szerb Amatőr Művelődési Egyesület kap.
16.30 óra − Halász-tér
KOSZORÚZÁS MAGYARKANIZSA EREDETÉNÉL
17.00 óra − Dobó Tihamér Képtár
LAKATOS VINCE SZOCIOFOTÓI AZ 1930-AS ÉVEKBŐL – KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
Igazi kulturális csemegének ígérkezik a Lakatos Vince halasi származású fotográfus szociofotóiból nyíló kiállítás Magyarkanizsán.
A tárlat alatt Lakatos szociográfiai témájú filmjeinek helyszíni vetítése gazdagítja a programot.
Magyarkanizsával Kiskunhalasnak 1967 óta áll fenn testvérvárosi kapcsolata, és ez a rendezvény a jövő évi, 50 éves évforduló bevezető eseménye.

A belépés díjtalan.

20. oktobar (četvrtak)
u organizaciji Lokalne samouprave

DAN OPŠTINE

Kanjiža već tradicionalno 20. oktobra slavi kao Dan opštine, kao proslavu oslobođenja od Turaka.
Povodom Dana opštine održaće se sledeći programi:
12.30 časova − Gradska kuća, Velika sala
URUČENJE JAVNIH PRIZNANJA OPŠTINE KANJIŽA
Povodom Dana opštine i ove godine će biti dodeljena javna priznanja opštine. Priznanje „Pro urbe“ sa novčanom nagradom ove godine dobiće Lajoš Leko ekonomista u penziji. Povelje zahvalnosti biće dodeljene sledećim osobama :
Reže Lošonc, nastavnik fizičke kulture u penziji, Roža Roža, majstor poslastičar u penziji, Dobrovoljno Vatrogasno Društvo iz Oroma, Poljoprivredno-tehnički srednjoškolski centar „Besedeš Jožef“ iz Kanjiži Srpsko amatersko kulturno-umetničko društvo „Sveti Sava” iz Kanjiže.
16.30 časova − Ribarski trg
POLAGANJE VENACA POVODOM DANA OPŠTINE KOD MESTA NASTANKA NASELJA
17.00 časova − Galerija ,,Dobo Tihamer''
OTVARANJE IZLOŽBA SOCIOGRAFKSE SLIKE VINCE LAKATOŠA IZ 1930-IH GODINA
Tokom izložbe biće i projekcije filma sa sociografskom temom.
Kanjiža je od 1967. godine pobratimljen grad sa Kiškunhalašem a ova izložba je uvertira za proslavu 50. godišnjice bratimljenja.

Ulaz je besplatan.

Május 28. (szombat), 16.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Rákóczi Szövetség és a Magyar Kanizsai Műhely szervezésében

TISZA – JÁRÁS
Kanizsai irodalmi kalandtúra a bácskai földön és vízen át

Május 28-án szűkebb pátriánk íróival, közíróival, valamint magyarországi és erdélyi meghívottakkal együtt egész napos program szerveződik, amelynek keretén belül az irodalommal, a közélettel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg a résztvevők.
Írók, költők, esszéisták, publicisták, a szakma jelesei, mintegy húsz vendég fogja a minden bizonnyal izgalmas eseménysorozat tartalmi részét meghatározni.
Legyen ott Ön is a formabontó, könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozón! Beszéljük meg együtt közös ügyeinket!

A belépés díjtalan.

28. maj (subota), 16.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Saveza „Rakoci” i Umetničke radionice „Kanjiški krug”

TISA – JARAŠ
Kanjiške književne avanture u Bačkoj preko kopna i vode

28. maja sa piscima iz užeg zavičaja, publicistima kao i pozvanim gostima iz Mađarske i Transilvanije organizuje se celodnevni program u okviru koje će učesnici razmotriti pitanja iz književnosti i javnog života.
Pisci, pesnici, esejisti, stručni saradnici, sve ukupno oko dvadesetak gostiju će događaj učiniti uzbudljivim.
Budite tu! Diskutujmo zajedno o zajedničkim pitanjima!

Ulaz je besplatan

Május 20. (péntek), 19.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

MANDA FILMKLUB
HÁZ A SZIKLÁK ALATT − fekete-fehér, magyar filmdráma, 93 perc, 1958

Kós Ferenc betegen érkezik haza a szovjet hadifogságból. Felesége meghalt, kisfiát pedig sógornője, Tera neveli. Kósról is ő gondoskodik, és miközben ápolja, beleszeret a férfibe, akit rokonai és ismerősei nősülésre biztatnak. Hamarosan feleségül is veszi a csodaszép Zsuzsát. Az egyszobás kis ház azonban szűk a négy embernek, de Ferenc nem bírja elküldeni Terát, aki lassan megmérgezi még a boldog pillanatokat is. Zsuzsára közben az erdész vetette ki a hálóját, és Ferenc nem lát más kiutat, egy véletlen alkalmat kihasználva a szakadékba löki Terát.
rendező: Makk Károly
operatőr: Illés György
A szereplők:
Kós Ferenc: Görbe János
Tera: Psota Irén
Zsuzsa: Bara Margit

A belépés díjtalan.

20. maj (petak), 19.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Filmske radionice "Cinema", Kanjiža

MANDA FILMKLUB
KUĆA ISPOD STENE − crno-bela, mađarska drama, 93 minuta, 1958

Ferenc Koš bolestan stiže kući iz Sovjetskog zarobljeništva. Njegova žena je umrla, njegova svastika Tera odgaja njegovog sina, i o Košu vodi računa. Dok se brine za njega, zaljubljuje se u muškarca koga probaju da nagovore na udaju rođaci i prijatelji. Ubrzo je oženio lepu Žužu. U malom jednosobnom stanu, je međutim usko. U međuvremenu jedan šumar pokušava da osvoji Žužu, i Ferenc ne vidi drugi izlaz, i iskoristivši priliku gura Teru u provaliju… reditelj: Karolj Mak
snimatelj: Đerđ Ileš
Uloge:
Ferenc Koš: Janoš Gerbe
Tera: Iren Pšota
Žuža: Margit Bara

Ulaz je besplatan.

Május 9. (hétfő), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

RIO, RIO DE JANEIRO
Losoncz Rezső gyökérfaragó kiállítása

A belépés díjtalan.

9. maj (ponedeljak), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

RIO, RIO DE JANEIRO
Izložba Reže Lošonca − duborezca korena drveta

Ulaz je besplatan.

9. maj (ponedeljak), 10.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Udruženja za očuvanje tradicija Evropskog sporta iz Nađkanjiže

SPORTKA KONFERENCIJA

Predavači: Ferenc Arok bivši kapiten australijske reprezentacije, sportski novinar, Atila Šomlai sportski istoričar, Janoš Kiš i Ištvan Konc svetski šampion, veteran u rvanju.

U 12 časova počinje vojvođansko polufinale takmičenja u istoriji sporta Karpatskog basena. Tema: Istorija olimpijada.
Očekuju prijavu učesnika. Kotizacija je besplatna.

Május 9. (hétfő), 10.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a nagykanizsai Európai Sport Hagyományőrző Egyesület szervezésében

SPORTKONFERENCIA

Az előadók: Árok Ferenc volt ausztrál szövetségi kapitány, sportújságíró, Somlai Attila sporttörténész, Kiss János és Koncz István veterán birkózó-világbajnok.A társulat a februári bemutató után ismét repertoárjára tűzi legújabb előadását. A klasszikus darab újszerű feldolgozásának szereposztása a következő:

12 órakor a Kárpát-medencei sporttörténeti vetélkedő délvidéki elődöntője kezdődik. A téma az olimpiai sporttörténet.
Várják a nevezők jelentkezését, nevezési díj nincs.

Május 5. (csütörtök), 19.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

FILM-KÉP-TÁR
A NAP VÉGE
fekete-fehér, magyarul beszélő svéd filmdráma, 87 perc, 1957

rendező: Ingmar Bergman
operatőr: Gunnar Fischer
A szereplők:
Isak Borg professzor: Victor Sjöström
Sara: Bibi Andersson
Marianne Borg: Ingrid Thulin
Bergman talán legszebb filmje tanulmány az egyedüllétről, a szeretet hiányáról, az elmúlás miatt érzett szorongásról. A hetvennyolc éves Isak Borg orvosprofesszor menyével együtt autón indul Lundba, a dél-svédországi egyetemi városba, doktorrá avatásának ötvenéves jubileumára.
Útja során álom- és emlékképekben szembesül ifjúkora egyes részleteivel, és a nap végére ráébred élete idáig nem firtatott értelmére…


A belépés díjtalan.

5. maj (četvrtak), 19.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Filmske radionice "Cinema", Kanjiža

FILM-KEP-TAR
DIVLJE JAGODE
crno bela, švedska drama, sinhronizovano na mađarski jezik, (1957), 87 minuta

Scenarija: Ingmar Bergman
Fotografija: Gunnar Fischer
Uloge:
Victor Sjöström (prof. Isak Borg)
Bibi Andersson (Sara)
Ingrid Thulin (Marianne Borg)
Scenarij: Ingmar Bergman
Profesor Isak Borg putuje autom iz Stockholma u Lund, kako bi primio nagradu za životno delo, u društvu ćerke Marianne. Uskoro se Borgova egzistencijalna kriza razbuktava snovima i sećanjima u kojima se suočava sa razočaranjima iz prošlosti, propuštenim prilikama te problematičnim odnosima sa svojim najbližima − sinom Evaldom, suprugom i svojom majkom...
Film je oproštajna uloga velikana švedske kinematografije, reditelja i glumca, Victora Sjöströma.


Ulaz je besplatan.

Április 28. (csütörtök), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

FILM-KÉP-TÁR
A BICIKLITOLVAJOK
fekete-fehér, feliratos, olasz filmdráma, 90 perc, 1948

A szereplők:
Antonio Ricci, az apa −Lamberto Maggiorani, Bruno Ricci, a fiú − Enzo Staiola
Antonio, a külvárosi, munkanélküli családapa hosszú hónapok óta először dolgozhatna plakátragasztóként. A munkához azonban elengedhetetlenül szüksége lenne biciklire. Miután a megváltó jármű a zálogházban helyet cserél a feleség utolsó lepedőjével, úgy tűnik, Róma kiábrándító mocska enged szorításából. Ám az első munkanapon ellopják a kerékpárt. Antonio hű barátja, Bruno a tolvaj után veti magát.
"Egész álló nap járja Rómát, hogy megtalálja nélkülözhetetlen munkaeszközét, de hiába. Így lesz ez a hétköznapi esemény egy szívettépő tragédia tárgya..." (Georges Sadoul)

A belépés díjtalan.

28. april (četvrtak), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer“

u organizaciji Filmske radionice „Cinema“

FILM-KEP-TAR
KRADLJIVCI BICIKLA
crno–bela italijanska drama, na natpisom, 90 minuta, snimljen 1948. godine

reditelj: Vittorio de Sica
snimatelj: Carlo Montuori
Uloge:
Otac- Lamberto Maggiorani − Antonio Riči
Sin- Enzo Staiola – Bruno Riči
Nakon što je dugo bio nezaposlen, Antonio Riči konačno dobija posao lepljenja plakata. Prvog radnog dana bicikl mu je ukraden. Nakon uzaludnog prijavljivanja krađe policiji, Antonio i njegov sin kreću sami u očajničku potragu, tokom koje doživljavaju brojne neugodnosti i ljudsku nezainteresovanost, ali i solidarnost. Otac i sin Bruno (Enzo Staiola) pokušavaju uhvatiti lopova, ali put ih odvodi do kuhinje bordela. Ubrzo se skupili radoznali prolaznici a potom stiže i policija. Pošto Ricci ne može da dokaže krađu ni policajac mu ne pomaže.
Ova lucidna i precizna analiza italijanskog posleratnog društva, jedan je od najvećih filmova italijanskog neorealizma.

Ulaz je besplatan.

Április 8. (péntek), 19.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

MANDA FILMKLUB
ELTÜSSZENTETT BIRODALOM
színes, magyar mesefilm, 81 perc, 1956

rendező: Banovich Tamás
zeneszerző: Gulyás László
operatőr: Illés György, Varga Mátyás
A szereplők:
Juhász − Soós Imre
Királylány − Krencsey Marianne
Király − Tímár József
Királyné − Sennyei Vera
Élt egyszer, valamikor Nekeresd-országban egy gonosz és ostoba király. A birodalom félt a királytól, a király a birodalomtól. Katonák vigyázták éjjelét-nappalát. Akik kihívták haragját, azokat az udvari medve elé vetették vagy a feneketlen kútba dobták.
A rettegő király különös törvényt hozott. Aki nem mondta, hogy "adjonisten, egészségére!", amikor eltüsszentette magát, halállal lakolt.
Az udvari csillagjós rossz hírrel sietett a királyhoz. Rábukkant arra, aki mindenkinél bátrabb, még a királytól sem fél: egy szegény juhászra. Vitték is a legényt a király elé, ő pedig magával vitte csodafurulyáját.
Az eltüsszentett birodalom ártatlannak látszó mesefilm, de néhány motívuma megannyi célzás, amely különleges jelentést sejtet. Nem meglepő tehát, hogy a film 1956 augusztusára tervezett bemutatója − minden magyarázat nélkül − elmaradt.
A filmet több évtizedes tetszhalálba kényszerítette a politika.

A belépés díjtalan.

8. april (petak), 19.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Filmske radionice “Cinema”

MANDA FILMSKI KLUB
KRALJEVSTVO KIJANJA
mađarski film za decu u boji, 81 minuta, (1956)

reditelj: Tamaš Banovič
kompozitor: Laslo Guljaš
kamerman: Đerđ Ileš, Maćaš Varga
Glumci:
Pastir –Imre Šoš
Princeza –Marian Krenčei
Kralj – Jožef Timar
Kraljica –Vera Šenjei
Živeo je nekad u Netraž zemlji jedan zli kralj. Čitavo kraljevstvo se bojalo kralja a i kralj se bojao kraljevstva. Vojnici su čuvali kralja i danju i noću. Bio je preke naravi; ko god ga je razbesneo bacio bi ga medvedu ili u bunar bez dna. Kralj je uveo čudan zakon: ko nije rekao nazdravlje kada je kinuo, bio je kažnjen smrću.

Ulaz je besplatan.

Április 8. (péntek), 16.00 óra
Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, pinceklub

a Rákóczi Szövetség szervezésében

A SZERBIAI POLITIKAI HELYZET ELEMZÉSE A TAVASSZAL ESEDÉKES VÁLASZTÁSOK TÜKRÉBEN
dr. Ördögh Tibor politológus előadása

A beszélgetőtársak: Kávai Szabolcs és Pósa Károly.

A belépés díjtalan.

8. april (petak), 16.00 časova
OKU „Cnesa”, podrum

u organizaciji Saveza „Rakoci”

ANALIZA POLITIČKE SITUACIJE U SRBIJI UOČI IZBORA NA PROLEĆE
predavanje politologa, analitičara međunarodnih odnosa dr Erdeg Rudolfa

Sagovornici: Sabolč Kavai i Karolj Poša

Ulaz je besplatan.

Március 31. (csütörtök), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Kispiaci Rákóczi Szövetség szervezésében

LÓHÁTON A DÉLVIDÉKEN
Illés Ferenc és Gyarmat István adai lovasemberek vetítéssel egybekötött előadása

Sokan azt hiszik, hogy a lovak kora lejárt. Mára viszont bizonyossá vált, hogy a ló ugyanúgy kitörölhetetlen része maradt az emberi tudatnak, mint amilyen része vagyunk a teremtett valóságnak. Ennek bizonyítékául az újra felfedezett lovazás nemcsak sport, hanem életszemlélet, magatartásmód is, ami mintát mutat a társadalomnak.

A belépés díjtalan.

31. mart (četvrtak), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer"

u organizaciji udruženja Saveza „Rakoci" Male Pijace

VOJVODINA SA KONJA
predavanje sa projekcijom konjušara iz Ade, Ferenca Ileša i Ištvana Đarmata

Nezamenljiv pomoćnik u svakodnevnom radu na polju i saborac u ratovima, kasnije partner u sportu i rekreaciji, konj je oduvek privlačio pažnju više nego bilo koja druga životinja.

Ulaz je besplatan.

Március 23. (szerda), 17.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Meta Terra Ökokert Mozgalmának szervezésében

A KERT ÉS A KOZMIKUS ERŐK

Az előadó: Papdi Enikő és Kőrösi Sóti Beáta

A belépés díjtalan.

23. mart (sreda), 17.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer"

u organizaciji pokreta Eko bašta udruženja „Meta Terra”

BAŠTA I KOSMIČKE ENERGIJE

Predavači: Enike Papdi i Beata Kereši Šoti

Ulaz je besplatan.

Március 18. (péntek), 19.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

MANDA FILMKLUB
80 HUSZÁR
színes, magyar filmdráma, 124 perc, 1978

rendező: Sára Sándor
forgatókönyvíró: Csoóri Sándor, Sára Sándor
zeneszerző: Szöllősy András
operatőr: Sára Sándor

A szereplők:
Farkas Pál − Dózsa László
Bódog Szilveszter − Tordy Géza
Korsós András − Madaras József
1848. Európa forrong. A Lengyelországban állomásozó, osztrák kötelékhez tartozó magyar huszárok egy csoportja a szabadságharc kitörésének hírére hazaindul. A szökevények útja ezer veszéllyel teli, harcot kell vívniuk a természettel, az út nehézségeivel, az őket üldöző osztrák hadsereggel és saját felőrlődő idegeikkel…

A belépés díjtalan.

18. mart (petak), 19.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Filmske radionice "Cinema"

MANDA FILMSKI KLUB
80 HUSARA
mađarski istorijski film u boji, 124 minuta, 1978

reditelj: Šandor Šara
scenarijo: Šandor Čori, Šandor Šara
kompozitor: Andraš Seleši
operater: Šandor Šara

Uloge:
Pal Farkaš – Laslo Doža
Silvester Bodog – Geza Tordi
Andraš Koršoš – Jožef Madaraš
Mađarska revolucija iz 1848. je bila jedna od revolucija koje su se te 1848. godine odigravale u čitavoj Evropi, a koja je imala prvenstveno karakter borbe za samostalnost i nezavisnu državu Mađara. Mađarski husari, koji pripadaju vojnoj formaciji Austrijskog carstva, kreću iz Poljske prema Mađarskoj, i na tom putu se suočavaju sa mnogobrojnim izazovima.

Ulaz je besplatan.

Március 14. (hétfő), 16.00 óra
kiállításmegnyitó a Dobó Tihamér Képtárban

a magyarkanizsai önkormányzat szervezésében

A megfestett Vajdaság – Majkin Salaš 2015

A vajdasági képzőművészek egy csoportja minden évben a palicsi Majkin Salašon, az ott már hagyományossá vált nemzetközi festőtelepen találkozik, és a kortárs képzőművészeti alkotásokban láttatják gondolataikat. A tavaly készült festmények, alkotások legjavából tekinthetnek meg most válogatást az érdeklődők a magyarkanizsai képtárban.
A tárlatot Pósa Károly, a Dobó Tihamér Képtár vezetője és Igor Savičević csókai művészettörténész nyitja meg. Közreműködik a Tisza Néptáncegyesület Cserfes leánykara.

A belépés díjtalan.

14. mart (ponedeljak), 16.00 časova
Otvaranje izložbe u Galeriji "Dobo Tihamer"

u organizaciji Lokalne samouprave

Oslikana Vojvodina − Majkin Salaš 2015

Slikari iz Vojvodine svake godine se okupljaju na Majkinom Salašu na Paliću. Možemo da vidimo izbor najboljih slika koji se prošle godina oslikani na Međunarodnom susretu slikara.

Ulaz je besplatan.

Március 10. (csütörtök), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

FILM-KÉP-TÁR
JÁTÉKSZABÁLY
fekete-fehér, francia filmdráma, 110 perc, 1939

rendező: Jean Renoir
operatőr: Jean Bachelet
zene: Frédéric Chopin

A szereplők:
Marquis Robert de la Chesnaye, Marcel Dalio, Christine de la Chesnaye, Nora GregorRobert de la Chesnaye gazdag arisztokrata meghívja kastélyába Jurieux-t, a híres óceánátrepülőt, hogy a hétvégi vadászparti rangját egy divatos vendéggel emelje. Robert, akinek figyelmét leköti a szeretője, nem is sejti, hogy a pilóta halálosan szerelmes Christine-be, az ő feleségébe.
Christine viszont régóta tudja, hogy a férje megcsalja. Az arisztokraták szerelmi játékaival párhuzamosan az egyik szolga és Lisette, a szobalány között is románc alakul ki. Az ő helyzetüket az bonyolítja, hogy Lisette az eszeveszetten féltékeny vadőr felesége. Amikor a vadőr le akarja lőni riválisát, tévedésből a szerelmi légyottra igyekvő pilótát lövi le. A fényes társaság hangulatát megzavarja a kínos incidens, de végül sikerül balesetnek feltüntetni a történteket, és helyreáll a nyugalom...

A belépés díjtalan.

10. mart (četvrtak), 18.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Filmske radionice "Cinema", Kanjiža

FILM-KEP-TAR
PRAVILA IGRE
crno-bela, francuska drama, 110 minuta, 1939

režija: Jean Renoir
operater: Jean Bachelet
muzika: Frédéric Chopin

Glumci:
Marquis Robert de la Chesnaye, Marcel Dalio, Christine de la Chesnaye, Nora Gregor
André je vrstan avijatičar nesretno zaljubljen u Christine. Ona je pak udana za bogatog aristokratu Roberta ali je njen suprug neometano vara sa ljubavnicom Geneviève. Čak je poziva i u njihov dvorac na selu, gde preko vikenda organizuje lov, a pozivu se, na nagovor prijatelja, odaziva i sam André. I dok gospoda igraju svoje igrice ni posluga ne miruje. Čini se kako su zakulisne ljubavne igre na svakom koraku, a jedina je razlika u performansu.

Ulaz je besplatan.

Március 9. (szerda), 17.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Meta Terra Ökokert Mozgalmának szervezésében

HASZNOSÍTHATÓ-E A DIÓLOMBKOMPOSZT?

Az előadó: Miladinov Marina és Kőrösi Sóti Beáta

A belépés díjtalan.

9. mart (sreda), 17.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer"

u organizaciji pokreta Eko bašta, udruženja „Meta Terra”

ISKORIŠČAVANJE KOMPOSTA OD LIŠĆA ORAHA

Predavači: Miladinov Marina i Beata Kereši Šoti

Ulaz je besplatan.

Február 25. (csütörtök), 17.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Kuckó Magyarkanizsa Község Nagycsaládosainak Egyesülete szervezésében

ÉLETET ADÓ CSÍRÁK – HOGYAN ÉS MIT ÉRDEMES CSÍRÁZTATNI?
kóstolóval egybekötött előadás

Az előadók: Katona Teréz és Gömöri Éva

A belépés díjtalan.

25. februar (četvrtak), 17.00 časova
Galerija „Dobo Tihamer”

u organizaciji Udruženja velikih porodica opštine Kanjiža ,,Kutak“

KLICE KOJE DAJU ŽIVOT – KAKO I ŠTA VREDI DA KLIJA?
predavanje sa degustacijom

Predavači: Terez Katona i Eva Gemeri

Ulaz besplatan.

Február 18. (csütörtök), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cinema Filmműhely szervezésében

FILM-KÉP-TÁR
CINEMA PARADISO − színes, olasz−francia romantikus dráma, 155 perc, 1988

A rendező: Giuseppe Tornatore
A zeneszerző: Ennio Morricone
A szereplők:
Alfredo − Philippe Noiret
a fiatal Salvatore − Salvatore Cascio
Salvatore − Marco Leonardi
a felnőtt Salvatore − Jacques Perrin
Az apját a háborúban elvesztő Salvatore rajong a filmekért. Hacsak teheti, minden idejét a moziban tölti. A parányi Cinema Paradiso az otthona, a filmek a szülei. A vetítőterem és a gépház serdülőkorának legfontosabb helyszínei, ahol meghatározó élményekben van része. A folyton ott tüsténkedő fiú különös barátságot köt az életvidám középkorú mozigépésszel, Alfredóval, aki tanácsokkal látja el a szerelemről és az élet nagy dolgairól. Salvatore a Cinema Paradisóban dolgozik tanoncként addig a szomorú napig, amikor a mozit tűzvész pusztítja el…

A belépés díjtalan.

18. februar (četvrtak), 18.00 časova
Galerija ,,Dobo Tihamer“

u organizaciji Filmske radionice “Cinema”

FILM-KEP-TAR
CINEMA PARADISO − italijansko−francuska romantična drama u boji, 155 minuta (1988)

Režiser: Giuseppe Tornatore
Kompozitor: Ennio Morricone

Uloge:
Alfre mladi − Philippe Noiret
Mladi Salvatore − Salvatore Cascio
Salvatore − Marco Leonardi
Odrasli Salvatore − Jacques Perrin

„Cinema Paradiso“ je jedan veoma slojevit i bogat film; on sadrži razne faktore koji prikazuju dirljivu priču o prijateljstvu, strastvenoj ljubavi, kako prema filmu tako i u opštem romantičnom smislu. Pored navedenog, oslikava i fantastične pejzaže jednog sicilijanskog sela i okoline. Ovaj film se bavi interesantnim odnosom dečaka po imenu Toto i vremešnog operatera bioskopa po imenu Alfredo, u malom mestu u Siciliji, po imenu Đankaldo, gde je ovaj bioskop zapravo centar njihovih života.

Ulaz besplatan.

Január 29. (péntek), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében

A TISZA MENTI ÉS A DÉL-ALFÖLDI ÉLET A XX. SZÁZAD TÜKRÉBEN
a szegedi Móra Ferenc Múzeum fotóarchívumának vándorkiállítása

A XX. századi Magyarország emberének helyzetét, az egyén nehéz boldogulását, az emberségességbe, munkába és szabadságba vetett hitét igyekeztek megörökíteni azok a fotográfusok, akik műveikkel akarva-akaratlanul a magyar szociofotó, azaz a „társadalmi rendeltetésű fotóművészet” alapjait fektették le.

A belépés díjtalan.

29. januar (petak), 18.00 časova
Galerija "Dobo Tihamer"

u organizaciji OKU "Cnesa"

ŽIVOT PORED TISE U JUŽNOJ BAČKOJ, U SVETLU DVADESETOG VEKA
Putujuća izložba arhivskih fotografija muzeja "Mora Ferenc" iz Segedina

Fotografi su pokušali da osvetle građane Mađarske u 20. veku, težak opstanak pojedinaca, veru u rad i slobodu.

Ulaz besplatan.

Január 22. (péntek), 18.00 óra
Dobó Tihamér Képtár

a Rákóczi Szövetség szervezésében

SZERBIA MINT KONSZOLIDÁLT DEMOKRÁCIA
Dr. Ördögh Tibor politológus, nemzetközikapcsolatok-elemző vetítéssel egybekötött előadása

Az előadó 1985-ben született Zentán. 2010-ben okleveles politológus diplomát szerzett az ELTE ÁJTK-n, 2012-ben pedig okleveles nemzetközikapcsolatok-elemzői diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Summa cum laude minősítésű doktori fokozatát 2014-ben szerezte meg az ELTE Politikatudományi Doktori Iskolájában. Kutatási területe és publikációinak témakörei: a posztjugoszláv államok politikai rendszerei, Kelet-Közép-Európa országai, kisebbségek, menekültügy. 2011-ben az ELTE ÁJTK Politikatudományi Intézetének, 2012-ben pedig a Pannon Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója.

A belépés díjtalan.

22. januar (petak), 18.00 časova
Galerija "Dobo Tihamer"

u organizaciji "Saveza Rakoci"

SRBIJA KAO KONSOLIDOVANA DEMOKRATIJA
Predavanje politologa, analitičara međunarodnih odnosa dr Erdeg Rudolfa sa projekcijom

Predavač se rodio 1985. godine u Senti. U 2010. godini stekao je diplomu diplomiranog politologa, na Lorand Etveš (ELTE), Fakultetu za politologiju i pravo a 2012. godine stekao je diplomu analitičar međunarodnih odnosa na Fakultetu Corvinus iz Budimpešte. Summa cum laude stepen doktora stekao je 2014. godine na (ELTE), Fakultetu za politologiju i pravo. Teme istraživanja i publikacija: politički sistemi postjugoslovenskih država, države Srednje–Istočne Evrope, manjine i migracije.
Od 2011. godine predavač je na Institutu za Politologiju pri fakultetu za politologiju i pravo a 2012. godine u Institut fakulteta Panon za društvene nauke i međunarodne studije.

Ulaz besplatan.

<< Sledeća godina
<< Következő év
<< 2016 >> Prethodna godina >>
Előző év >>